A Klímacsúcs azzal a céllal ül össze, hogy megpróbálja két Celsius-fokra korlátozni bolygónk felmelegedését – de egy nemzetközi megállapodás nem lehet sikeres, ha közben a kormányok továbbra is a felhalmozásra, a kifosztásra és a pazarlásra épülő termelési rendszer fenntartásának rendelik alá döntéseiket. Nem leszünk képesek a klímaváltozás veszélyeire reagálni, ha ebbe a gigantikus feladatba nem vonjuk be a lakosságot. Ugyanakkor az egyéni, illetve a lokális kezdeményezések továbbra is kudarcra lesznek ítélve, ha nem születik meg egy globális politikai akarat, amely kevésbé energiapazarló, takarékosabb társadalmat vizionál, és amely az élet minőségének javítása érdekében szólal fel, kikényszerítve egy sor olyan megszokás megváltozását, amelynek jól ismerjük pusztító következményeit. Nem lesz energetikai átmenet gazdasági és szociális változások nélkül, a jövedelmek – nemzeti és globális szinten való – radikális újraelosztása nélkül. A gazdagoknak fel kell hagyniuk kizsákmányolás-politikájukkal, ami pusztuláshoz vezet.[2].

Nyugaton a józanság közvetlenül szembe megy a megszorításokkal, amelyek csak kibúvónak látszanak arra, hogy a gazdagságot még egyenlőtlenebbül osszák szét. A széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez komoly beruházások kellenének az épületek korszerűsítésétől kezdve a tömegközlekedésen át a megújuló energiákig – legalább akkora mértékben, mint amekkorát 2008-ban a bankok megmentésére fordítottak. Az energetikai hatékonyság, az életminőség, illetve a közegészségügy javítása önmagában is képes lenne munkahelyek sorát létrehozni, miközben csökkenne a környezetterhelés és minden egyes háztartás komoly megtakarításokat érne el.

A mértékletesség a jólétnek egy újfajta meghatározásához vezet: kevesebb anyagfelhasználás; több élőmunka; kevesebb gép; több józan ész... „Ez” megadóztatná a kerozint, hogy csökkentsük a repülőgépek túlzó használatát, megdrágítaná a tengeri szállítást, hogy szembeszállhassunk a szabad kereskedelem kihágásaival és a rövid szállítási útvonalak preferálása jegyében lemondanánk bizonyos bányászati termékekről, hogy megvédjük a természetet. Indiában háromszáz millió ember él áram nélkül, miközben évente másfél millió ember a légszennyezés következtében hal meg.

Amikor a világ lakossága negyed annyi volt, mint ma, az iparosodott országok nagyon súlyos számlát hagytak maguk után. A légszennyezésük 0,8 fokos felmelegedést okozott és hamarosan egy másik 0,8 fokért lesznek felelősek[3]. Ennek ellenére nem hajlandók olyan célokat meghatározni, amelyek figyelembe veszik a múltbeli szennyezésüket és nem hajlandók állandó fecsegés helyett a szükséges együttműködésre.

Pedig eljött az ideje, hogy a déli országoknak technikai és pénzügyi segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy azok közvetlenül eljuthassanak egy mértékletes energiafelhasználáshoz a „Jobbat inkább, mint többet!” jegyében.

Fordította: Morva Judit

Le Monde Diplomatique

[1] Perspectives énergétiques mondiales [A világ energetikai kilátásai], Agence Internationale de l’Énergie (AIE) [Nemzetközi Energia Ügynökség], Párizs, 2014.

[2] Hervé Kempf : Comment les riches détruisent la planète [Hogyan pusztítják el a gazdagok a bolygónkat], Points Essais, Párizs, 2007.

[3] Sunita Narain: Climat: l’injustice faite au Sud [Klíma: A Dél-ellenes igazságtalan álláspont], Politique étrangère, vol. 80, n° 2, Párizs, 2015.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.